A NÉBIH legfrissebb monitoring-eredményei szerint a közép-magyarországi és észak-alföldi tejtermelő telepeken a fejőállásokat körülvevő járófolyosók mintegy 38%-a nem felel meg a 1998. évi XXVIII. törvény által előírt állatjólléti minimumoknak: sérült a csúszásgátló felület, nem megfelelő a lejtés, vagy trágyamaradványok akadályozzák a tehenek biztonságos közlekedését. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet 2025 novemberi TCO-tanulmánya kimutatta, hogy egy 180 tehenes családi gazdaságban a járófolyosó-felújítás 8-12 hónapos megtérülési idővel párosul, ha a sántaság miatti tejtermelés-kiesést és állatgyógyászati költségeket is számításba vesszük. A helyzet súlyosbítja, hogy a munkavédelmi hatóság 2024-ben 17 telepnél állapított meg balesetveszélyt éppen a romlott felületek, szétszerelt vészstop-kapcsolók és hiányzó reteszelő berendezések miatt.
„Ahol a tehén megcsúszik, ott a gépkezelő is veszélyben van” – hangsúlyozza Kovács Zoltán, Borsod megyei telep munkavédelmi megbízottja. „A trágyaeltávolító rendszer karbantartási ciklusának elmulasztása nemcsak az állatjóllétet, hanem a munkabiztonságot is veszélyezteti. A kazettás trágyakaparó automata napi tisztítása és negyedéves szervize kötelező, mégis gyakran halasztják.” A 1993. évi XCIII. törvény 54. szakasza egyértelműen előírja: a munkáltató köteles biztosítani, hogy a munkahelyen használt munkaeszközök megfeleljenek az MSZ EN ISO 12100 szabvány szerinti biztonságossági követelményeknek. Ennek része a CE-megfelelőségi nyilatkozat, a PLr szerinti kockázatértékelés és az üzemeltetési napló folyamatos vezetése.
Az állategészségügyi és munkavédelmi kockázatok mellett gazdasági következmények is jelentkeznek. A sántaság következtében kieső tejmennyiség átlagosan napi 2,8 liter tehenenként, ami egy közepes méretű telepen évente 180-250 ezer forint veszteséget jelent. Az állatgyógyászati kezelés átlagköltsége eset szerint 18-32 ezer forint, míg a késleltetett gyógyulás a szaporodásbiológiai mutatókat is rontja: az átlagos ellési intervallum 15-20 nappal hosszabb sánta egyedeknél. Az EU 2023/1230 műszaki irányelve szigorítja a fejőberendezések karbantartási protokollját: a vákuumpumpa, a pulsátor és a tejvezető rendszer ellenőrzése háromhavonta kötelező. A kiesés órái egyenes arányban állnak a megelőző karbantartás gyakorisagával: a DeLaval és a GEA gyári dokumentációi szerint jól karbantartott rendszereknél az éves állásidő 4 óra alatt maradhat, míg elhanyagolt berendezéseknél elérheti a 28-35 órát is.
A járófolyosók és a fejőberendezések mellett a trágyaeltávolító és almozási technológia is kulcselem. A 2019. évi LII. törvény előírja, hogy az istállóban használt alomanyag mennyisége és minősége biztosítsa a fekhelyek szárazságát és tisztaságát. Réteges almozás esetén a nedvesség-megkötő kapacitás legalább heti kétszeri utántöltést igényel. A kazettás trágyakaparó automaták meghibásodása esetén kézi alternatíva alkalmazása szükséges, ami viszont jelentős munkaerő-terhelést és személyi sérülési kockázatot jelent. A munkavédelmi szabályok szerint ilyen esetben a kézi trágyaeltávolítást végző munkavállaló számára kötelező biztosítani csúszásmentes lábbelit (EN ISO 20345 S3), védőkesztyűt és légzésvédelmet. Az istállólevegő ammóniatartalma nem haladhatja meg a 20 ppm értéket, amelyet a munkahelyi levegő kémiai tényezőire vonatkozó 25/2000. (IX. 30.) EüM–SzCsM együttes rendelet rögzít.
A telepvezetőknek javasolt negyedévente kockázatértékelést frissíteni, különös figyelmet fordítva a járófelületekre, fejőállásokra és trágyakezelő rendszerekre. A munkaköri oktatás keretében a gépkezelőket és az állatgondozókat meg kell ismertetni a vészleállítási eljárásokkal, reteszelési protokollokkal és PPE-használattal. A beruházási döntéseknél érdemes előnyben részesíteni az alacsony karbantartási igényű, EN ISO 13849 szerinti biztonsági funkciókkal ellátott technológiákat. Ahol a megtérülés, az állatjóllét és a munkabiztonság találkozik, ott a hosszú távú üzembiztonság is garantált.
