Tavasz vége felé már látni lehetett az Alföldön: a nyitott csatornákon alig folydogált a víz, az alig csordogáló patakmedrek pedig a talaj felszívódó szárazságáról árulkodtak. A helyzetet rontotta, hogy az első meleg napok után kánikula következett, és a csapadék elkerülte a régiót. A HungaroMet meteorológiai szolgáltatás adatai szerint tavasszal az ország nagy részén 40–120 milliméteres csapadékhányad alakult ki, ami a mezőgazdasági kultúrák számára kritikusan kevés. A kukorica és napraforgó állapota több területen a rekordszáraz 2022-es évnél is rosszabb képet mutat.
A tározók és a talajvíz hiánya kettős stratégiára készteti a gazdákat: egyrészt a hatóságok által biztosított vízpótlási lehetőségekre várnak, másrészt azonban a kétségbeesés egyre jobban eluralkodik. Kulcsár László gazdálkodó, a Zöld Gerilla mozgalom alapítója szerint az elmúlt öt év csapadékhiánya olyan mértékű, mintha egy teljes évnyi eső kimaradt volna. Ez a folyamat már a talajvíz szintjére is hatással van: helyenként 2-3 méternyi vízoszlop hiányzik a mélyebb rétegekből. A felszínhez közelebbi vizek minősége is megromlott, sok településen a régi kúthálózat már nem használható ivóvízforrásként.
Az intenzív szárazság árnyékában azonban új és veszélyes folyamatok indultak el: egyre több illegális beavatkozás történik a csatornahálózat műtárgyain. Június elején a dorozsmai szivattyútelepen ismeretlenek önkényesen lezárták az árapasztó zsilipeket, ami az Algyői-főcsatornában kritikusan magas, míg a szomszédos Matyér–Fehértói-csatornában túl alacsony vízszintet okozott. Alig tíz nappal később az atkai Holt-Tisza vízpótlási rendszerét ért támadás: egy elzárószerkezet eltávolításával a víz a holtág helyett a tápcsatornában terült szét. Hasonló eset történt a Kisteleki-főcsatornán is, ahol egy betétpallós elzárást bontottak meg. Kulcsár László figyelmeztetett: „Alapvetően levezető csatornákról beszélünk. Ha megbontják a vízvisszatartó elzárásokat, a víz akadálytalanul végigfolyik a csatornán, és egyszerűen eltűnik a területről. A felszínen gyorsan mozgó víznek nincs ideje beszivárogni.”
A csatornák önkényes zárása vagy megnyitása tehát nem oldja meg a vízhiányt, hanem a rendelkezésre álló – egyébként is fogyó – vízkészletet pazarlja el. A megoldás a csapadékvíz helyben tartásában és a talajvízkészletek lassú feltöltődésében keresendő. Ehhez szükség lenne a vízgazdálkodás szisztematikus megújítására, a csatornák fenntartására és a hatékony öntözési rendszerek kiépítésére. A helyzet sürgős kezelése nélkül az Alföld mezőgazdasága csak további veszteségeket szenved el, amit az árak emelkedése és az élelmiszerellátás bizonytalansága követhet.
